Az olyan kisméretű lakások a kedvenceim, ahol a tér a méret ellenére tágasnak és élhetőnek tűnik. Szeretem a blogon is bemutatni az ilyen otthonokat, mert ezekből lehet igazán inspirálódni.  Forrás : Saját Otthon Projekt blog

Ma ismét egy ilyen szuper budapesti lakásba kukkanthatunk be, amely ráadásul még tetőtéri is és az alapterülete csak 45 négyzetméter. Tervezőjével, Vinkovics Zsuzsannával beszélgettem a lakásról és tervezés kulisszatitkairól:

Milyen állapotban volt a lakás, amikor először láttad?

Ez egy újépítésű lakás volt, és még bőven a tervezés időszakában találkoztunk.Ennek köszönhetően, volt lehetőségünk a tereket praktikusabbá varázsolni. Így módosítottunk például egy kicsit a fürdőszobán, aminek köszönhetően nemcsak nagyobb lett a fürdő, de közvetett fényt is bejuttatunk ide üvegtéglákkal, illetve kaptunk egy kicsi előszobafalat is.

Mit szeretett volna a tulajdonos?

A tulajdonosok alapvető igénye az volt, hogy a jelenlegi, Dunakeszin lévő családi házuk bézs-barna színvilágától teljesen eltérő hangulatot alakítsunk ki.

Mi volt a koncepciód?

A koncepcióm egyrészről az volt, hogy némileg formabontóbb, fiatalos, de otthonos atmoszférát teremtsünk, másrészről pedig, hogy a tetőtéri szűkösséget levegősséggel, optikai térnöveléssel kompenzáljuk.

Könnyen megtaláltátok az összhangot a tulajdonossal?

Igen, szerencsére nekem ezzel nem szokott problémám lenni, mivel teljesen bele tudok helyezkedni a megrendelő érzéseibe, még számára sem mindig ismert elképzeléseibe. A hosszú évek alatt kialakult már, hogy beszélgetésekkel, levelezgetésekkel, képelemzésekkel az ügyfeleim igényeit teljesen feltárom, s a tervezést már abszolút ehhez igazítom.

Voltak nehézségek és ha igen, akkor mik voltak?

Ugyan ez egy kicsi lakás, egy 4 fős család számára, ezért azt gondolhatnánk, hogy folyamatos nehézségekbe botlottunk a funkciók kialakítása miatt. De mivel ez „hétvégi” lakásként működik, ezért kevésbé kellett a kompromisszumokra koncentrálni. Talán a fürdőszoba szokatlan csempekiosztása volt az, ami némi nehézséget okozott, de gyakorlati útmutatással ez is áthidalható volt.

A lakás melyik része lett a kedvenced?

Nehéz választani, mivel ez majdnem egylégterű lakás, úgyhogy belépve hívogat a méregzöld nappali és a konyha is a maga pop-artos csempéjével.

Melyik a tulajdonosé?

A tulajdonosok nagyon szeretik az egész otthon hangulatát, de talán a fürdőszobájuk az egyik szemük fénye.