Fürdetés, de nem mindegy, hogy hogyan és mivel!
A fürdetés alkalmával a legfontosabb, hogy a gyerekek kellemes érzéssel gondoljanak rá, ne váljon kényszer tevékenységgé.
Kisbabák esetében első sorban készítsünk oda mindent, amire a fürdetés közben és után szükségünk lehet. Ellenőriznünk kell a fürdetés és az öltöztetés alkalmával használatos szoba hőmérsékletét, melynek minimum 24 fokosnak kell lennie. A kádba engedett víz hőmérsékletének 34-36 fok közöttinek kell lennie. Ezt az anyák többsége a könyökének vízbenyomásával ellenőrzi, de lehet hőmérőt is használni. A fürdetéshez használhatunk különböző babák számára kialakított babakádakat, melyet lehet lábbal vagy láb nélkül is kapni, illetve olyan kialakítású, hogy a babát bátran belehelyezhetjük, hiszen kitámasztja minden szükséges ponton a testét. Ezt főként első gyermekes anyáknak ajánljuk, mert nagyban megkönnyíti a baba fürdetését.
Jöhet a fürdetés!
Amennyiben mindent előkészítettünk, akkor jöhet a baba. Vetkőztessük le, majd a hajlatait olajos vattával töröljük meg mielőtt a vízbe helyezzük. Egyik kezünkkel alátámasztjuk a fejét és a hátát, a másik kezünkkel pedig végezzük a fürdetést. Először az arcocskájával kell kezdeni, fentről lefelé. Tisztításhoz használhatunk különböző babafürdetőket, melyet a kezükkel vagy puha anyaggal, szivaccsal is felvihetünk. Érdemes kifejezetten babák számára kifejlesztett fürdetőket használnunk, hogy elkerüljük a bőrszárazságot. Ajánlanám a Frezyderm Babafürdetőt vagy bőrszárazság, ekcéma esetén a Frezyderm Kamillás fürdetőt. Fontos, hogy a hajlatokat és a kis husisságából adódó ráncocskáit is alaposan megtisztítsuk.
A haj megmosásánál olyan sampont használjunk, amely könnymentes, nem érzéstelenítőt tartalmaz, hanem a könny pH-jával megegyező kémhatású. Abban az esetben, ha a baba fejbőre koszmós, akkor a Frezyderm Koszmó elleni olajjal kell bekenni a fejbőrét, mellyel már 2-3 használat után látványos eredményt érhetünk el.
Fürdetés közben játszhatunk is a kicsivel, mutogathatunk neki különböző, színes, műanyag játékokat, mely élvezetesebbé teszi számára a fürdetést. Végül meleg, puha törölközőbe helyezzük a babát. Enyhe nyomással itassuk fel a víz többségét bőréről, majd babaolajjal vagy testápolóval kenjük be bőrét.
Ezt követően következhet a pelenkázás és az öltöztetés. Mielőtt a pelenkát feladnánk babánkra kenjük be popsiját a megfelelő krémmel vagy folyékony hintőporral. Öltöztetésnél ügyeljünk rá, hogy a hőmérsékletnek megfelelő öltözéket adjuk rá, hogy nyugodtan aludja át az éjszakát.
Üdv.:
MindenNőnek.hu
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.