Karola két és fél éves. Világos, nagy szobában játszik a földön, néhány lépésnyire tőle ott ül az édesanyja, s dolgozik. Egyszer csak Karola feláll, odamegy anyjához, közel-bújik, nagy, ijedt szemmel néz fel rá, és azt mondja:

- Anyuci! Szeretlek.

Anyja már tudja: Karola most megijedt. De mitől? Nézi Karolát, simogatja a fejét.

- Mi van?

- Mindjárt bemászik egy kiskutya az ablakon.

Pedig Karola pontosan tud mindent. Tudja, hogy nem másznak be kiskutyák a harmadik emeleti ablakon, tudja, hogy a kiskutya nem bánt, tudja, hogy anyja is itt van és: tudja, hogy a kiskutyát nem is lehet látni, hiszen csak - mindjárt...fog bemászni.